HTML

Gyónásblog

Vétettél valamiben, de nem mered elmondani senkinek? Akkor mondd el nekünk névtelenül!
Email: gyonasblog@gmail.com

Facebook

Gyónásblog on Facebook

Archívum

2010.03.30. 07:10 Médium

Egy fenékkel két lovat

Címkék: párkapcsolat háromszög bevallom

Ez nagyon gyorsan ment. Megjött az elsői olvasói levél, vágjunk is bele:

Sziasztok!

 

Tetszik a blog alapötlete, és hogy ne haljon el (mint sok más hasonló kezdeményezés), gyorsan megírom az egyik történetemet, amit még a legjobb barátaimnak se mondtam még el, nehogy véletlenül tovább adják. Nem halnék bele, ha így lenne, de rossz fényt vetne rám, egész biztosan. 

 

Egy pár hónapos szünetet kivéve, több évig voltam együtt egy barátnőmmel, akit nagyon szerettem, nehezen engedtem csak el. A szünet alatt összejöttem egy másik lánnyal, viszont vele érthető módon nem alakult ki komolyabb kapcsolat, ő vonzódott jobban hozzám, ezért még kicsit vágyhatott is utánam a szakítást követően. Miután vele vége lett, újra találkoztam az előző barátnőmmel, vissza is mentem hozzá, és ezt korrektségből elmondtam a másiknak is, de benne ez mégis ellenségeskedés szült, a barátnőmmel szemben. 

 

Szóval a hosszabb kapcsolatom még egy jó évig tartott ez után, de előjöttek a régi gondok, afféle se veled se nélküled állapotban voltunk, szakítás lett a vége. Ezt is elmondtam a másik lánynak, kvázi haverok voltunk ekkorra, ő pedig felajánlotta, sőt akarta, hogy amíg egyikünknek sincs partnere, szeretkezzünk időnként barátilag. Kicsit ágáltam ellene, akármilyen hihetetlen is, de végül beadtam a derekam, hetente kétszer lefeküdtem vele.

 

A csavar ott jön, hogy nem sokkal később el kezdtem hiányozni az előbbi lánynak is, és ugyan nem újítottuk fel a kapcsolatunkat, de vele is találkozgattam, és végül mindig az ágyban kötöttünk ki, és egészen elképesztő érzelmi hullámvasút volt minden perc vele, részben mert egészen mélyről vágytam rá, részben azért mert kettős játékot játszottam és tartottam a lebukástól. 

 

Valamivel több mint egy hónapig űztem ezt így, de már kezdtem megunni, úgyhogy fokozatosan lepattintottam mindkét lányt, bár nehéz volt. Tudtommal nem jöttek rá a hűtlenségemre, mondjuk nehéz is lett volna, mert ismeretlenül is utálták egymást, mintha rivalizáltak volna. Szemét voltam, tudom, de még időben rájöttem, hogy emberi érzésekkel játszom, így senki nem sérült lelkileg. 

Szólj hozzá!

2010.03.29. 08:00 Médium

Túl sok információ

Címkék: vicces párkapcsolat pofáraesés bevallom

 Fiatal a blog, be kell indítani a mesélést, elkezdem én, egy közeli ismerősöm történetével. Nem lesz hosszú, de annál viccesebb. Hívjuk Bélának a főszereplőt.

Béla huszonhárom éves, és még szűz. Ez elég szokatlan a mai világban, de Béla egészséges, egész ember, csak kis közösségben él, és nagyok az igényei, nem talált megfelelő lányt még. Nyáron együtt nyaraltunk egy Balaton környéki nyaralóban, és esténként eljártunk egy közeli büfébe fröccsözni. Kinézte magának az egyik pincérlányt, és az egy hetes nyaralás alatt beszélgetett vele egy kicsit, de konkrét lépésre nem tudta rávenni magát az utolsó estéig, pedig úgy érezte, hogy végre megtalálta, akit keresett.

A szokásos, pár mondatos beszélgetést szépen fűzte, úgy tűnt, hogy a lánynak is tetszik Béla, aki végül igen komoly hibát vétett, megkérdezte, hogy hány éves a lány. Itt azt hozzáteszem, hogy tényleg elég jól nézett ki a hölgy, vékony-sportos alkat, de nőies. A lány hagyta tippelni Bélát, aki húsznak tippelte. A lány csaj mosolygott. Aztán egy percnyi találgatás után végre kinyögte a lány: tizenöt éves. 

Béla köpni-nyelni nem tudott, vöröslő fejjel hadovált valamit, hogy el kell mennie, és gyorsan visszaült az asztalunkhoz. Teljesen összeroskadt, az infótól, én meg jó barát módjára egész este ezzel cukkoltam. 

Este már korábban elkérte a lány emailcímét, de végül nem írt neki. :)

4 komment

2010.03.28. 18:44 Médium

Bevallom!

Címkék: bevezető mindenféle bevallom

 Megcsaltad a párod? Elemeltél egy szuper bögrét valamelyik házibuliból? Titokban dohányzol? Meséld el! Mindenkinek van olyan története, amit nem mondott el senkinek, mert a környezete nem biztos, hogy értékelné. Itt a blogon ilyen történeteket majd mesélünk egymásnak. Te is küldd el a saját sztoridat a gyonasblog@gmail.com -ra.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása